2008 januárjában az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta az Energia- és Klímacsomag első tervezetét. Ezzel kezdetét vette a dokumentum megvitatásának időszaka, amely várhatóan 2009-ig tart majd. Végső határidőnek a 2009-es év végi koppenhágai klímacsúcsot szokták említeni, nem titkoltan azért, hogy az EU a nemzetközi tárgyalásokon már egy kész csomaggal felvértezve állhasson a nemzetközi közösség elé.
Vajon Magyarország számára milyen jövőt vázol fel a tervezet? Előnyöket vagy hátrányokat rejt magában a napvilágot látott vitaanyag? A tanulmányban azt mutatjuk be, hogy a kibocsátás-csökkentés látszólagos megszorításaiból egy kis stratégiai gondolkodással hogyan lehet versenyelőnyt kovácsolni. A megújuló energiaforrások és az energahatékonyság hatalmas témakörének legfrissebb hazai szintézése is megtalálható az alábbi linken letölthető tanulmányban.
Rövid összefoglaló háttéranyagok szerkesztésével segítettük a média képviselőit a tájékozódásban, melyek az alábbi linkekre kattintva érhetők el.
1. Az éghajlatváltozás a tudomány mai állása szerint2. Nemzetközi erőfeszítések az éghajlatvédelemben3. A kvótakereskedelem nemzetközi rendszere4. A NEP és LTP támogatási rendszer összehasonlító elemzése5. A szén és lignit szerepe a hazai áramtermelésben6. A megújuló energia az EU-ban, az új megújuló irányelv7. A megújuló energia helyzete Magyarországon
Színes, érdekes és lényegretörő plakátjaink 100 x 70 cm méretűek, képi elemei megmozgatják a képzeletet, és tág teret adnak a különböző feldolgozási módszereknek. Remek segédanyagok lehetnek az iskolák szaktermeiben kifüggesztve, az energia témájú tanórákon (egyaránt jól kapcsolódhatnak a fizika, földrajz, környezetismeret, biológia, kémia, technika órák anyagához). A színes grafikák és a könnyen érthető nyelvezet megkönnyíti az anyag elsajátítását.
A 70 x 100 cm méretű, papír alapú plakát ára 600 Ft + áfa + postaköltség.
Megrendelhető: oktatas@energiaklub.hu
Az éghajlatváltozás az egyik legkomplexebb környezetvédelmi probléma amivel az emberiségnek szembe kell néznie a 21. században. Az okok, a következmények és a megoldások is hihetetlenül összetettek, minden emberi tevékenységet valamilyen mértékben érintenek, hiszen mindannyian elszenvedői és okozói is vagyunk egyben. Az Energia Klub a Környezetvédelmi Alap Céltámogatás (KAC), valamint a Fővárosi Környezetvédelmi Alap támogatásával készített egy, a mindennapi oktatásban - tanórákon, szakkörökön - használható oktatási segédanyagot, amely az éghajlatváltozás okait, jeleit, folyamatát, következményeit és a mindennapokban is megvalósítható "ellenlépéseket" mutatja be. Az Oktatócsomag 14 (írásvetítőfólia) képből és a hozzájuk tartozó, a tanár munkáját segítő, számozott magyarázó anyagból áll. Az egyes fóliák képanyagának megtervezése során három szempontot tartottuk szem előtt: 1. átláthatóság tekintetében kövesse a hagyományos iskolai fóliák szerkezetét; 2. legyen eredeti és - amennyire a téma engedi - szellemes, "vicces" (ennyiben nem követtük a hagyományokat); 3. elavult számítógépes eszközparkkal rendelkező iskolák számára is elérhető legyen.
A fóliák bemutatják a légkör jelentőségét, az üvegházhatás jelenségét, az üvegházhatású gázok forrásait, a globális felmelegedés és éghajlatváltozás hatásait, valamint a megoldási alternatívákat. Minden fóliához kiegészítő magyarázat tartozik. Noha az anyag fejlesztését számos tanár kollégával együtt végeztük, és gyakorlóórákon "teszteltük", tudjuk, hogy semmi sem tökéletes, ezért mindenfajta észrevételt, tanácsot szívesen fogadunk!
Az oktatóanyag ára CD melléklettel 3000 Ft + áfa + postaköltség.
Akciós csomagunk tartalmazza az ismeretterjesztő plakátsorozatunk 5 tagját, valamint a Éghajlatváltozás című oktatócsomagot. A csomag ára 4500 Ft + áfa + postaköltség.
Döntéshozók figyelmébe ajánljuk társszervezetünk, a Can Europe és más, vezető környezetvédelmi szervezetek által összeállított dokumentumot, amely az EU Klíma és Energia Tervezetcsomagját veszi nagyító alá. Megtudhatjuk belőle, hogy mi a kapcsolat a különböző IPCC forgatókönyvek és az EU tervezetcsomagja között, és hogy mindezek hogyan befolyásolják a globális átlaghőmérsékletet a jövőben. Az elemzésből világosan kiderül, hogy 30%-os helyi csökkentésre és a fejlődő országokat segítő intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy 2°C alatt tudjuk tartani a globális felmelegedés mértékét.
Az Energia Klub elkészítette szakértői véleményét az MVM Csoport 2006-os évet értékelő fenntarthatósági jelentéséről.