| Munkatársak |
| |
| Vezetőség |
Ámon Ada - igazgató
Email: energiaklub@energiaklub.hu Telefon: 411-35-20

Okleveles közgazdász vagyok, 16 éve az Energia Klub tagja. Dolgoztam a londoni székhelyű International Institute for Energy Conservation (IIEC) konzulenseként, a CEE Bankwatch (Bankfigyelő Hálózat) energia koordinátoraként, az Európai Parlament Zöld Frakciójának energia tanácsadójaként. 2004 és 2008 között tagja voltam az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak, valamint számos kampány és nemzetközi program igazgató tanácsának is. Nemzetközi koprodukcióban készülő kiadványok magyar szerzője, és számos szervezet névadója voltam. Több egyetemen és kurzuson adok elő. Publikációim leginkább az energiapolitikai döntéseket elemzik, vagy illetik kritikával. Sok éves áldozatos munkánknak hála, mára az Energia Klubot az energia ügyek avatott szakértőjének tartják.
|
Csikai Mária - igazgatóhelyettes
Email: csikai@energiaklub.hu Telefon: 411-35-35

2005 óta vagyok felelős az Energia Klub szervezeti menedzsmentjéért: hozzám tartozik a forrásszervezés, a tervezés, a PR, a marketing, a HR, az adminisztráció, valamint szolgáltatásaink fejlesztése. Művelődési és felnőttképzési manager vagyok, korábban dolgoztam a médiában, kulturális területen, rendezvények szervezésén, illetve a kereskedelemben. Az Energia Klubnál leginkább a nemzetközi támogatási programok kezelőszerveivel, köztük a Manage Energy-vel, és a Cordis-szal tartom a kapcsolatot, de részt veszek nemzetközi konferenciákon és információs napokon is. Büszke vagyok rá, hogy részem van abban, hogy mára az Energia Klub több lábon álló szervezet, ahol minőségi, magas szakmai színvonalú munka folyik. Célom röviden: non-profitot profin!
|
Welsch Ferenc - pénzügyi igazgató
Telefon: 411-35-23

Közgazdasági tanulmányaimat a Manchester Business Schoolban fejeztem be általános MBA diplomával, majd különböző vállalatoknál senior menedzseri pozíciókban dolgoztam Magyarországon, Costa Ricában és Dániában. A 90-es évek végén kerültem a non-profit szektorba, 2008 óta az Energia Klub korántsem szegényes ismereteit igyekszem némi for-profit inputtal gazdagítani: a pénzügyi és adminisztrációs területet felügyelem.
|
Nagy Andrea - vállalati kapcsolatok
Email: nagy@energiaklub.hu Telefon: 411-35-34

Másfél évtizedes magyar és nemzetközi vállalatfinanszírozási és banküzletági fejlesztési tapasztalat után, 2007-ben kerültem az Energia Klubhoz. Közgazdász vagyok, diplomámat Prágában szereztem. Ausztráliában elvégeztem a Biodynamic Farming elnevezésű képzést. Dolgoztam hagyományos kereskedelmi bankoknak és az MMM (Merging Mission with Market) szemléletet alkalmazó, ún. alternatív pénzintézeteknek, illetve tanulmányoztam ilyen jellegű alapítványokat Új-Zélandon és Ausztráliában. Korábban a szociálisan és a fenntartható fejlődés mellett elkötelezett nemzetközi alternatív bank, a Tridos Bank hazai képviselője is voltam. Munkám lényege a hosszú távú stratégiai kapcsolatok kiépítése az Energia Klub és a hazai vállalkozások között. Az Energia Klubnál az első projektem a Lakcímke kampány volt, amelybe sikerült több hazai nagyvállalatot is bevonni. Az igazi siker nem csak az volt, hogy anyagilag támogattak, hanem hogy érdekeltté tudtuk őket tenni a kampány céljainak piaci gyakorlatba való átültetésében. Célnak és kihívásnak tekintem megtalálni a kölcsönösen előnyös együttműködési lehetőségeket a közjót szolgáló, az üzleti érdekektől mentes célok, illetve a gazdasági realitások és az üzleti szféra érdekei között.
|
Krafcsik Dorottya - gazdasági referens
Email: krafcsik@energiaklub.hu Telefon: 411-35-32

2001 óta vagyok az Energia Klub munkatársa. Nonprofit menedzsment szakon végeztem a Berzsenyi Dániel Főiskolán, valamint mérlegképes könyvelő vagyok. 2007-ig mint gazdasági igazgató, majd némi otthoni babázás után 2009-től gazdasági referensként, félállásban erősítem a vezetőség munkáját.
|
| PR |
Tóth Gyula - PR, kommunikáció
Email: gyulatoth@energiaklub.hu Telefon: 411-35-20

Közel egy évtizede foglalkozom kommunikációval. Évekig reklámokat készítettem, szövegeket írtam, terveztem, ötleteket valósítottam meg. Mindazt, amit a fogyasztásösztönző oldalon megtanultam, most ezen a területen kamatoztatom. 2008-ban léptem be az Energia Klub csapatába. Magyar tanári, majd jogász, illetve környezetvédelmi szakjogász diplomát szereztem, jelenleg pszichológiát tanulok.
|
| Szakpolitika: klíma és energia |
Varga Katalin - megújuló energia, projektvezető
Email: varga@energiaklub.hu Telefon: 411-35-33

Közgazdász vagyok, tanulmányaimat a Corvinus Egyetemen és Passauban folytattam, 2006 óta vagyok csapattag. Fő feladatom az Energia Klubnál a megújuló energiaforrások hasznosításának előmozdítása. Szakmai kerekasztal-beszélgetések szervezésével, projektek elindításával, oktatási és kutatóintézetekkel együttműködve azt szeretnénk elérni, hogy a környezetszennyező, drága és az energiafüggőséget fenntartó hagyományos technológiák helyett a helyben, gyakorlatilag korlátlanul rendelkezésre álló és tiszta nap-, szél-, vízenergiát, földhőt és biomasszát használjuk. Munkámat segítik a legújabb nemzetközi eredmények, kutatások, a nemzetközi szakértőkkel és szervezetekkel fenntartott kapcsolat, valamint az aktív részvétel a különböző hazai és európai rendezvényeken, szakmai kiállításokon. A témában számtalan előadást tartottam, több háttértanulmányt, piacelemzést, döntés-előkészítő és ismeretterjesztő anyagot, valamint cikket írtam. Ezek közül a legfrissebb a Megújuló Energia Magyarországon – Helyzetjelentés 2008 c. kiadvány, de nevemhez fűződik a Követendő példák adatbázis létrehozása is. 2009 elején néhány hónapig a németországi Öko-Institutnál zöldáram címkézéssel és a megújuló hőtermelés támogatásával kapcsolatos projekteken dolgoztam.
|
Koritár Zsuzsanna - hagyományos energiahordozók, projektvezető
Email: koritar@energiaklub.hu Telefon: 411-35-22

2001 óta vagyok az Energia Klub tagja. Az ELTE-n végeztem, mint geológus, hidrogeológus, illetve, mint angol szakfordító. Ezt követően a CEU environmental science and policy szakát is elvégeztem. Az atomenergiával kapcsolatos ismeretterjesztés és lakossági tájékoztatás mellett feladatom az atomenergia terén zajló folyamatok figyelemmel kísérése, illetve ezek átláthatóságáért kampány és média tevékenység folytatása. Ennek érdekében több hatástanulmányt elemeztem és véleményeztem, illetve nemzetközi szervezeteknek segítettem bekapcsolódni a Paksi Atomerőmű üzemidő hosszabbításának hatásvizsgálati folyamatába. Több nemzetközi szervezettel tartom a kapcsolatot, emellett részt vettem a 2001-ben, Chicagóban, az atomenergia témában tartott nemzetközi civil találkozón, illetve a 2005-ös bécsi civil egyeztető fórumon. 5 évig az Antinukleáris Hírlevél, majd utóda, a 230 főszerkesztője voltam. Több kiadvány, köztük a Reaktorta, a „20 év sugárzás - in memoriam Csernobil”, illetve a „Melyik kert végébe?” szerzője vagyok, de oktatóplakátot is készítettem iskoláknak a reaktorok működéséről és a radioaktív hulladékokról.
|
Perger András - hagyományos energiahordozók, projektvezető
Email: perger@energiaklub.hu Telefon: 411-35-30

2002 óta vagyok az Energia Klub munkatársa. Munkám lényege, hogy mind a lakosság, mind a politikai döntéshozók kellően megalapozott és független információkkal rendelkezzenek a nukleáris energia terén, illetve a hagyományos energiahordozók témájában. Ennek érdekében Kijevtől Brüsszelig, Helsinkitől Szófiáig rendszeresen részt veszek nemzetközi konferenciákon, szemináriumokon és fórumokon, illetve folyamatosan követem a legfontosabb nemzetközi kutatóintézetek, egyetemek és energiaügynökségek legfrissebb elemzéseit, kutatásait. Munkámban a nemzetközi zöld szervezetekkel és ökológiai intézetekkel fenntartott napi kapcsolat is segít. Többek között a nukleáris ipar helyzetét elemző „Az atomenergia esélyei a XXI. században”, illetve a „20 év sugárzás - in memoriam Csernobil” című kiadványok, valamint a „Nukleáris kockázat és társadalmi ellenőrzés” című nemzeti jelentés szerzője is voltam.
|
Kardos Péter - éghajlatvédelem, szakértő
Email: kardos@energiaklub.hu Telefon: 411-35-27

A BME KSK közlekedésmérnöki szakán, valamint az ELTE TTK meteorológus szakán végeztem. Már a meteorológus képzés során is bőven volt alkalmam szembesülni az éghajlatváltozás egyre égetőbb problémájával. Ekkor határoztam el, hogy ezt a megszerzett tudást arra fogom használni, hogy minél több ember figyelmét felhívjam erre a potenciális veszélyforrásra, illetve utat mutassak egy másfajta szemléletmód felé. 2004 óta vagyok az Energia Klub munkatársa, ahol a tudományos megközelítés mellett immár nemzetközi jogi, politikai, közgazdasági, pénzügyi és környezetvédelmi látásmóddal is felvértezve küzdök azért, hogy az emberiségnek sikerüljön mérsékelni az elkerülhetetlent, és elkerülnia mérsékelhetetlent. Munkám során oktatási segédanyagok kifejlesztésében és ismeretterjesztő előadások megtartásában is részt veszek, ugyanakkor ott vagyok, amikor a világ országai összegyűlnek az éghajlatváltozás elleni küzdelem globális teendőiről dönteni. Az elmúlt években részt vettem az EU-ETS hazai bevezetésével kapcsolatos társadalmi egyeztetésben, a kiotói mechanizmusok tárcaközi bizottságának munkájában, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia civil szakértői tanulmányának kidolgozásában. Jelenleg több ezzel kapcsolatos bizottságnak is civil tagja vagyok.
|
Dr. Antal Attila - jogi szakértő
Email: antal@energiaklub.hu

2009-ben kaptam jogi diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, politikai szakértői diplomám pedig folyamatban van. 2009-ben csatlakoztam az Energia Klubhoz jogi szakértőként, előtte gyakornokként segítettem kialakítani a Klub Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzatát. Szakmai tapasztalataimat a közigazgatásban és több hazai politikai elemző cégnél szerzem, jelenleg jogi szakújságírással foglalkozom, valamint megbízott tanársegéd vagyok. Az Energia Klubban a jogi hátteret igénylő feladatokban működök közre, emellett részt veszek az államigazgatás korrupciós vizsgálatában is.
|
Fellegi Dénes - energiahatékonyság, projektasszisztens
Email: fellegi@energiaklub.hu Telefon: 411-35-27

2007-ben diplomáztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, majd egy jelzáloghitelezési részvénytársaságban töltöttem be fiókvezetői pozíciót. Régi vágyam aktívabban részt venni a társadalmi szemléletformálásban, ezért döntöttem úgy, hogy egy olyan területen helyezkedem el, ahol erre nagyobb lehetőség nyílik. Jelenleg energiapolitikai döntéshozók munkáját segítő tanulmányokat írok és elemzéseket készítek.
|
Homonnai Gábor - megújuló energia, elemző
Email: homonnai@energiaklub.hu Telefon: 411-35-28

Közgazdász vagyok, tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen folytattam, a Nemzetközi Tanulmányok Intézetében. Pályafutásomat oknyomozó gazdasági újságíróként és szerkesztőként kezdtem, majd megfordultam a céges marketing és a piackutatás világában is. Jelenleg elemzőként dolgozom, az Energia Klub megújuló energia projektjein.
|
Murányi András - kutatási főtanácsadó
Email: muranyia@energiaklub.hu

2009-től működöm közre az Energia Klub kutatási tevékenységének koordinációjában főtanácsadói minőségben. Az ezt megelőző nyolc évet mint vállalatvezetési, szervezetfejlesztési tanácsadó, illetőleg elektronikus oktatási szakértő és kutatás-fejlesztési vezető töltöttem. Korábbi munkahelyeimen turisztikai adatbázisok és webes értékesítési rendszerek fejlesztésével, még korábban szociológiai kutatásokkal, adatkezeléssel, és weboldalak készítésével foglalkoztam. Elhivatottságom az emberek és a számítógépek, illetve a szervezetek és az informatika kapcsolatának természetesebbé és gyömölcsözőbbé tétele. Különösen foglalkoztat a pszichológia és a mesterséges intelligencia.
|
| Ismeretterjesztés - képzés |
Király Zsuzsanna - lakossági energiagazdálkodás, projektvezető
Email: kiraly@energiaklub.hu Telefon: 411-35-25

Jogi szakokleveles mérnök vagyok. 2004 óta vagyok az Energia Klub munkatársa, előtte 3 évig önkormányzati környezetvédelemmel foglalkoztam. Munkám lényege: lakossági szemléletformálás. Az önkormányzati energiagazdálkodás projekt kapcsán rendszeres információcserét folytattam az Energie-Cités francia központjával. A szintén általam vezetett „Mérd magad!” projekt alatt napi kapcsolatban álltam az Ecofys holland központjával, valamint a Berliner Energieagentur-ral, Berlin hivatalos energiaügynökségével. E kampányban 15 iskola energetikai auditját végeztük el, oktatóanyagot állítottunk össze és tanár-tréningeket tartottunk. Munkámmal a zöld és szociális szféra együttműködését is próbálom erősíteni az energiahatékonyság területén. A Zöld Energia Hálózat projektben a lakossági civil energiatanácsadók képzését, fejlesztését koordináltam, jelenleg a Lakcímke kampányt vezetem. Hála a médiaszereplések, tanulmányok, oktatások és előadások végtelen listájának, mára a hétköznapi energiahatékony megoldások mindenki számára elérhetők és érthetők.
|
Tóth Nelli - önkormányzati energiagazdálkodás, projektvezető
Email: toth@energiaklub.hu Telefon: 411-35-26

Környezetmérnök, környezettan szakos tanár, illetve jogi szakokleveles mérnök vagyok, 2001 óta Energia Klubos. Jelenleg az önkormányzatoknak meghirdetett Napkorona Bajnokság projektet vezetem, illetve a követendő közintézményi energiahatékonysági és megújulós projektek gyűjtését végzem. Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, Települési Energetikai Szakosztály alapító tagja vagyok, valamint a Tudatos Vásárlók Egyesület FB tagja. Évekig koordináltam az Energiahatékony Önkormányzatok Szövetségének létrehozását, illetve a Magyar Energia Brigád programot, valamint vezetője voltam a lakossági energiatanácsadó irodák létrehozásán dolgozó programnak. Munkámban az önkormányzatok, a civil szervezetek és az üzleti élet szereplőinek együttműködésére törekszem. A Fenntartható energiastratégia energiahatékonysági része mellett készítettem oktatási anyagot, oktatófilmet, kidolgoztam az Energia Klub tanácsadói modelljét, a 2005-ös Európai Energiabajnokság magyar programjának szakértője voltam.
|
Lohász Cili - oktatás és képzés, programkoordinátor
Email: lohasz@energiaklub.hu Telefon: 411-35-28

Biológia-kémia szakos egyetemi diplomám van, német szaktanári képesítéssel, ezen felül geográfus szakra is jártam. Hét évig dolgoztam, illetve elnöke voltam egy nemzetközi ifjúsági szervezetnek, ahol stratégiai tervezés illetve képzés volt a fő feladatom, emellett személyiség-központú képzések, és képzési anyagok kidolgozásában vettem részt. Az Energia Klubnál 2006 óta dolgozom. Feladatom oktatóanyagok terjesztése és fejlesztése, szemléletformáló kampányok szakmai anyagainak kidolgozása. Az energiatudatos fogyasztásról és az éghajlatváltozás hatásairól tartok képzéseket, előadásokat, iskolákban, vagy cégeknek, angol, illetve német nyelven is.
|
Bozsó Brigitta - éghajlatvédelem, projektvezető
Email: bozso@energiaklub.hu Telefon: 411-35-27

A Corvinus Egyetemen szereztem táj- és kertépítész diplomát, majd a CEU-n folytattam tanulmányaim Environmental Sciences szakon. 6 éve vagyok a civil-szférában (korábban a WWF-nél dolgoztam), az Energia Klub csapatát 2008 óta erősítem. Területem az éghajlatpolitika: egyrészt a döntéshozók támogatása és meggyőzése, hogy az éghajlat védelmét elősegítő szabályozás szülessen, valamint a hazai lakosság tájékoztatása a médián és kommunikációs programokon keresztül. Emellett nemzetközi lobbit is folytatok az EU klíma és energiacsomagjával kapcsolatban. Részt vettem a poznani nemzetközi klímatárgyalásokon, valamint a magyarországi nemzeti éghajlatváltozási stratégia és program társadalmi egyezetésében. Az Energie Cités MODEL projekt megfigyelője vagyok. Több nemzetközi konferencián vettem részt: UNFCCC COP 14 (Poznan), New Global Deal Conference, Agora on Climate Change, Global-contract conference (mindhárom Brüsszelben), CAN-Europe GA. Az idei évben induló, a települési éghajlatvédelmi stratégia kialakításával foglalkozó „Engaging civil society in research on sustainable development” pojekt hazai vezetője és koordinátora vagyok. Egyéb projektjeim: Time to lead campaign 2008, Building capacities of Visegrad NGOs for participation in global climate talks. Tagja vagyok a KVVM Éghajlatváltozási Bizottságának is.
|
Horváth Judit - lakossági energiagazdálkodás, projektasszisztens
Email: judit@energiaklub.hu Telefon: 411-35-25

Az ELTE Társadalomtudományi karán szociológia és kulturális antropológia szakon végeztem. Az elmúlt években számos non-profit szervezetnél dolgoztam, mint rendezvényszervező, programkoordinátor, valamint ügyfélkapcsolati vezető voltam egy reklámügynökségnél. 2010-től az Energia Klub Lakcímke projektjében tevékenykedem, mint projektasszisztens.
|
| Recepció |
Engi Szilvia - irodavezető
Email: eszilvi@energiaklub.hu Telefon: 411-35-20

|
Németh Krisztián - rendszergazda
Email: Nemeth.Krisztian@okotars.hu Telefon: 411-35-20

|
|
|
|