ENERGIAHATÉKONYSÁG - Intézményrendszer

Magyar Energia Hivatal

A Magyar Energia Hivatal országos hatáskörű közigazgatási szerv, irányítását a kormány, felügyeletét a gazdasági és közlekedési miniszter látja el. Fő feladata az energiatermelői és -kereskedői szektor felügyelete, a fogyasztói érdekvédelem, a hatósági árképzés, energiaforgalmi és felhasználási információk gyűjtése, értékelése, tárolása. Nem jogalkotó szerv, de részt vesz az energiaszektor szabályozásának kialakításában.

Gazdasági Versenyhivatal

A GVH, mint jogalkalmazó legfőbb feladata a versenyjogi rendelkezéseknek érvényesítése, a tisztességes piaci verseny megteremtése a versenyfelügyelet, a versenypártolás és a versenykultúra fejlesztése által.
 
Energia Központ Kht.

Az Energia Központot a hazai energiahatékonysági ügynökségi feladatok ellátására, az energiahatékonyság előmozdítását és a környezet védelmét szolgáló hazai és nemzetközi együttműködések erősítése és támogatása céljából hozták létre.
Feladatai: energetikai pályázatok működtetése, energiastatisztikai rendszer üzemeltetése, részvétel az energiapolitika alakításában, tájékoztatás, informciószolgáltatás.
 
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium

A GKM az energiaszektor legfőbb felügyeleti szerve. Jogalkotó szerv, feladata az energetikai jogi környezet kialakítása, illetve részt vesz a magasabb rendű energetikai jogszabályok megalkotásában. Felügyelete alá tartozik többek között a Magyar Energia Hivatal, a Magyar Villamos-energiaipari Rendszerirányító Zrt. (MAVIR), áram- és gázszolgáltatók, erőművek, stb.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

A fogyasztók érdekeit védő hatóság, fő feladata fogyasztóvédelmi ellenőrzések, hatósági eljárások lefolytatása, információszolgáltatás a fogyasztók részére, panaszügyek kivizsgálása.

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium feladata a környezetvédelmi érdek képviselete az energetikán belül. A 2006-ban létrejött Klímavédelmi és Energia osztály a hazai éghajlatvédelmi stratégiai döntések előkészítésének egyik főszereplője.

HÍREK, INFORMÁCIÓK
ISMERETEK
MEGÚJULÓK
ENERGIAHATÉKONYSÁG
magunkról
tevékenységek
futó projektek
információk és adatok
Nemzetközi adatok, trendek
Magyarországi adatok, trendek
Intézményrendszer
Jogszabályok
publikációk
linkek
HAGYOMÁNYOS ENERGIAHORDOZÓK
ÉGHAJLATVÉDELEM
ENERGIAPOLITIKA



Az oldal a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült