Futó projektek

Több tucatnyi programunk révén, közvetetten az energiát fogyasztók százezreit érjük el országszerte, önkormányzatok fenntartható energetikai törekvéseit segítjük, vagy éppen döntéshozóknak készítünk javaslatokat, melyek aztán visszaköszönnek nemzeti vagy helyi stratégiákban vagy akár jogszabályokban.

Projektjeink jó része nemzetközi program része, melyek legtöbbjét szakmai partnerekkel, szervezetekkel, vagy önkormányzatokkal közösen valósítunk meg.



2009

Gyakran felmerülő kérdés, hogy hány új munkahelyet teremt a megújulóenergia-szektor. Kutatásunk célja számszerűsíteni a jelenlegi magyarországi hatásokat, valamint a megújulók jövőbeli elterjedésének függvényében elemezni a várható új munkahelyek létesülésének mértékét.

2009 - 2010

Az évente frissített tartalommal megjelenő kiadványunk elengedhetetlen információt tartalmaz mindazok számára, akik beruházóként érdeklődnek a megújuló energiaforrások iránt, és naprakész ismereteket igényelnek a hazai megújulóenergia-piac jogszabályi és beruházói környezetéről.

2010

Két sikeres kampánnyal a hátunk mögött, 2010-ben új programmal, kibővített szolgáltatásokkal jelentkezik a Lakcímke projekt. A 2010-re kidolgozott koncepciónkban a megerősített szakmaiság mellett továbbra is a közérthető kommunikáció és a hasznos megoldási javaslatok kapnak főszerepet. Célunk, hogy a lakosság minél többet tudjon meg az épületek energiatanúsításáról, meglássa a tanúsításban rejlő lehetőségeket, a tanúsítvány hasznát, és persze minél többen igényeljék a tanúsítványt lakás vásárlásakor, vagy éppen akkor, mikor korszerűsítésen törik a fejüket. Emellett továbbra is praktikus tanácsokat nyújtunk ahhoz, hogyan lehet otthonunk értékét és komfortját növelni úgy, hogy energiaszámlánk és a környezet terhelése egyszerre csökkenjen.

2009 - 2010

Könnyen kezelhető oktatási anyagot készítünk, melyet környezetismeret vagy osztályfőnöki órán is lehet majd használni és érthetően, korosztályokhoz igazítva magyarázza el az energia és az éghajlatváltozás kérdését.

2009 - 2010

Az egyeztetések célja, hogy az atomenergetika különböző szereplői (NGO, ipar, hatóság, kormányhivatal, országgyűlési biztos, jogi szervezetek) megvitassák tapasztalataikat az Aarhusi Egyezmény (A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról) magyarországi alkalmazásával kapcsolatban, valamint javaslatokat tegyenek az átláthatóság növelésére a nukleáris területen.

2009 - 2010

Célunk egy olyan tanulmány elkészítése, amely elemzi a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap (KNPA) működését, illetve az Alapban lévő közpénzek kezelését.

2009 - 2010

Az Energia Klub az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletével együttműködésben háttérbeszélgetéseket szervez a média képviselőinek annak érdekében, hogy a sajtón keresztül az érdeklődők és érintettek szakmailag hiteles és aktuális információhoz jussanak.

2009 - 2010

Az Energia Klub Klímakalauz című legújabb kiadványában a települési éghajlatvédelmi stratégia elkészítéséhez nyújt támpontokat: a kapacitásbővítéstől a közbeszerzéseken át a partnerségekig.

2009 - 2010

Célként a tiszta és átlátható jogszabályi környezet megteremtésének elősegítését tűztük ki minden piaci szereplő számára, legyen szó egy-egy hagyományos erőműről, vagy engedélyre váró több száz megújulós beruházásról.

2009 - 2010

Az eddig még nem kutatott területen számos érintett partner bevonásával többek között olyan kérdésekre keressük a választ, hogy vajon valóban ennyi rászoruló háztartás van-e hazánkban? Tudják-e a döntéshozók, hogyan hasznosul az így kiutalt támogatás? Hogyan lehetne hatékonyabban támogatni a rászorulókat?


2010 © Energia Klub
HÍREK, INFORMÁCIÓK
ISMERETEK
MEGÚJULÓK
ENERGIAHATÉKONYSÁG
HAGYOMÁNYOS ENERGIAHORDOZÓK
ÉGHAJLATVÉDELEM
ENERGIAPOLITIKA









Az oldal a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült