Energiatippek - Hulladékkezelés


A hulladék csökkentésének legelső lépése a megelőzés, vagyis annak megakadályozása, hogy egyáltalán hulladék keletkezzen. Sajnos általában elkerülhetetlen, hogy szemét képződjön a háztartásban, azonban a hulladékok helyes kezelése, az újrahasznosítás révén ilyenkor is sokat tehetünk a hulladékhegyek képződése ellen.
 
Magyarországon jelenleg közel 700 településen, kb. 4300 gyűjtőszigeten folyik szelektív hulladékgyűjtés, vagyis elvileg 4-4,5 millió embernek van lehetősége a hulladékok különválogatására. Fontos tudni, hogy a gyűjtés módja településenként eltérő lehet: az italos kartondobozokat például a legtöbb helyen a papírhulladékokkal együtt gyűjthetjük, de előfordul, hogy a műanyag hulladékok közé kell dobni. A konténereken elhelyezett feliratok, piktogramok segítenek az eligazodásban. 
 
Mit gyűjthetünk szelektíven a háztartásban? 
 
Papír
Egy kilogramm papír készítéséhez 2-3 kg oxigént adó fa, 350-700 liter víz és 8 kilowattóra energia szükséges. A papírgyártás a világ energiafelhasználásának 4 százalékáért felelős, előállítása ezen kívül mintegy 2 ezer segédanyagot (vegyszerek, fehérítéshez használt klór) igényel. Minél fehérebb, illetve minél fényesebb és színesebb a papír, előállítása annál nagyobb környezetkárosítást okozott. Ma a teljes papírfogyasztás 48 százalékát a csomagolás emészti fel, nyomtatás és írás céljára pedig 30 százalékot használunk el.
 
Tippek: Takarékoskodjunk a papírral - írjunk, nyomtassunk, fénymásoljunk mindkét oldalára! A félig használt papír másik oldala jegyzetelésre még igazán alkalmas. Irodai ügyintézés alkalmával fax, belső levelek stb. helyett térjünk át az e-mail használatára.
 
Alumínium
Az alumínium előállítása rendkívül sok vizet, lúgot és energiát igényel, nagyfokú pazarlást jelent tehát, ha nem időtálló és tartós cikkek, hanem egyszer használatos csomagolóeszközök (italos doboz, eldobható tál, fólia, macskaeledeles zacskó stb.) készítésére használjuk. Hazánkban évente kb. 50 millió italos doboz kerül a szemétbe. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy dobozos italok árának kb. háromnegyedét csak a csomagolásért fizetjük ki!
 
Tipp: Kerüljük a dobozos italok vásárlását, válasszuk inkább a betétdíjas üvegpalackban forgalmazott üdítőket!
 
Műanyag
A műanyagok a háztartási hulladék jelentős mennyiségét adják. Bizonyos fajtái újrahasznosíthatóak (pl. PP, PS, PE, PET), ám ezeket hazánkban megfelelően kiépült háttéripar hiányban csak elvétve dolgozzák fel. Többségük nehezen bomlik le, lerakókban, levegőtől elzártan évszázadokig állhatnak változatlanul, égetve viszont a környezetre és egészségre ártalmas gázokat szabadíthatnak fel.
 
Tipp: ahol lehet, kerüljük a műanyag csomagolásokat, és részesítsük előnyben a természetes vagy könnyen újrahasznosítható alapanyagokat (pl. üveg, papír, fa, agyag, vessző stb.)!
 
Üveg
A kereskedelmi forgalomban lévő üvegcsomagolások döntő többsége italos palack, ezek lehetnek betétdíjasak vagy eldobhatók. Az utóbbiak esetében a nyersanyag és a gyártáshoz használt energia egyetlen használatot követően elvész, illetve - szelektív gyűjtés esetén - csak egy része hasznosul ismét az újrafeldolgozás során. A visszaváltható palackok ezzel szemben tisztítás után újratölthetőek, így a gyártásba fektetett alapanyag és energia sokáig használatban marad. Egyetlen betétdíjas üvegpalack átlagosan 40 alkalommal tölthető újra.
 
Tipp: a nem visszaváltható üvegek is felhasználhatók a háztartásban pl. savanyúságok, befőttek eltevéséhez, ha azonban már nincs szükségünk rájuk, a szelektív hulladékgyűjtőbe dobjuk, ne a szemétbe!
 
Kerti zöldhulladék
A háztartásokban keletkező hulladékok egyharmadát szerves anyagok teszik ki. Ez az ún. zöld hulladék összegyűjtve komposztálható, az így nyert, ásványi anyagokban gazdag humusz pedig kertünk trágyázására, talajjavításra kitűnően alkalmas. Így nemcsak műtrágya és egyéb vegyszerek használatát spórolhatjuk meg, de segítségével csökkenthetjük az égetők és lerakók okozta levegőszennyezést. Ha ugyanis a lerakókba kevesebb szerves hulladék kerül, csökken a szemétbánya metán (üvegházhatást fokozó gáz) kibocsátása is.
A megfelelő gyűjtőzacskóba téve a kerti hulladékot Budapest zöldövezeteiben elszállítja az FKF.
 
Veszélyes hulladékok
A használt főzőolajat, az akkumulátort, a lemerült elemeket lakossági hulladékgyűjtő udvarokban adhatjuk le. A kiégett energiatakarékos fénycsöveket és az elektronikai hulladékokat  gyűjtőudvarokon kívül minden olyan áruház köteles visszavenni, amely hasonló termékeket forgalmaz.
HÍREK, INFORMÁCIÓK
ISMERETEK
Cégeknek
Önkénteseknek, gyakornokoknak
Energiatippek
Fűtés
Melegvíz-használat
Világítás
Hűtés
Mosás
Elektromos berendezések
Sütés-főzés
Légkondicionálás
Közlekedés
Vásárlás
Hulladékok kezelése
Korszerűsítés
Építkezés
Hőszigetelés
Napelem, napkollektor
Háztartási szélgenerátor
Biomassza kazánok
Hőszivattyú
Önkormányzatoknak
Oktatás és képzés
Utólagos nyílászáró-szigetelés
MEGÚJULÓK
ENERGIAHATÉKONYSÁG
HAGYOMÁNYOS ENERGIAHORDOZÓK
ÉGHAJLATVÉDELEM
ENERGIAPOLITIKA



Az oldal a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült