OKTATÁS - Ismeretterjesztő plakátsorozat

Színes, érdekes és lényegretörő plakátjaink 100 x 70 cm méretűek, képi elemei megmozgatják a képzeletet, és tág teret adnak a különböző feldolgozási módszereknek. Remek segédanyagok lehetnek az iskolák szaktermeiben kifüggesztve, az energia témájú tanórákon (egyaránt jól kapcsolódhatnak a fizika, földrajz, környezetismeret, biológia, kémia, technika órák anyagához). A színes grafikák és a könnyen érthető nyelvezet megkönnyíti az anyag elsajátítását.

A Megújuló és Nem-megújuló energiaforrások című plakátpár a megújuló és a fosszilis energiaforrásokat, illetve a velük járó negatív és pozitív környezeti hatásokat mutatja be. Ezzel remek eszköz lehet a kétfajta energiaforrás összehasonlításához.


Az Otthon az energiában című plakátunk – ahogy a neve is jelzi – a háztartásban felhasznált energiát teszi szemléletessé. Aki alaposan tanulmányozza a rajzokat, képet kap arról, mi módon, hányféleképpen használjuk fel az energiát otthonunkban, hogyan szökik el a meleg a házból, és mit tehetünk azért, hogy ne pazaroljuk az energiát.

Éghajlatváltozás plakátunk nevéhez hűen bemutatja a folyamat már világszerte megfigyelhető jelenségeit, és ismerteti az okokat is. Emellett ötleteket is kaphatunk ahhoz, hogy mi magunk milyen apró lépésekkel tudunk az éghajlatváltozás mérsékléséhez hozzájárulni.

 

A 70 x 100 cm méretű, papír alapú plakátok ára egyenként 600 Ft + áfa + postaköltség.

Akciós csomagunk mind az öt fentebb felsorolt plakátot és az Éghajlatváltozás című oktatócsomagot tartalmazza. A csomag ára 4500 Ft + áfa + postaköltség.

A Klímacsomagunk a felújított Éghajlatváltozás című oktatócsomag új fóliáit és az új Éghajlatváltozás című plakátot tartalmazza. Ára 2500 Ft + áfa + postaköltség.

25% áfát számolunk fel.

Bármely oktatási segédanyagunk megrendelhető az oktatas@energiaklub.hu e-mail címen, vagy a 411-3528 telefonszámon. Az oktatóanyagokat utánvéttel postázzuk, a postaköltséget a megrendelő állja. A befolyó összeget korábban elkészült oktatóanyagaink utánpótlására, illetve újak fejlesztésére fordítjuk.

HÍREK, INFORMÁCIÓK
ISMERETEK
Cégeknek
Önkénteseknek, gyakornokoknak
Energiatippek
Önkormányzatoknak
Oktatás és képzés
Képzések
Oktatóanyagok
Plakátsorozat
Online interaktív plakátok
Utólagos nyílászáró-szigetelés
MEGÚJULÓK
ENERGIAHATÉKONYSÁG
HAGYOMÁNYOS ENERGIAHORDOZÓK
ÉGHAJLATVÉDELEM
ENERGIAPOLITIKA



Az oldal a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült