Önkormányzatoknak

Menüpontunk folyamatosan bővülő tartalmait az önkormányzatok sajátos igényei szerint állítottuk össze. Így a települési klímastratégia elkészítését megkönnyítő útmutatónkat éppen úgy megtalálhatja itt, mint az ország „legnaposabb” települését kereső versenyünk részleteit.

Célunk, hogy követendő példákkal, frissülő adatbázisunkkal és praktikus tanácsainkkal minél több önkormányzatot ösztönözzünk a megújuló erőforrások használatára épülő, energiahatékony beruházásokra.

Milyen előnyei származhatnak ebből egy önkormányzatnak?

  • pénzt takaríthat meg,
  • függetlenebbé válhat,
  • élénkülhet a helyi gazdaság, új munkahelyek születhetnek,
  • tisztább környezetben élhetnek,
  • nőhet a település presztízse.

Követendő példák (Best Practice)

Ha más önkormányzatoknak és intézményeknek sikerült, az Önök városa, települése is eredményesen használhatja a nap, a szél, vagy a geotermális energia erejét, illetve a biomasszában rejlő lehetőségeket. Sőt, több településhez hasonlóan kisebb vagy akár jelentősebb energiahatékonysági beruházásokkal nem kevés energiát és pénzt is megtakaríthat.

Alábbi honlapunkon megtekintheti a környező országok, és Magyarország egyre bővülő követendő példa gyűjteményét. A projektleírásokban átlátható módon találhat információt a gazdasági környezettől, az alkalmazott technológián át egészen a szükséges kontaktokig.

Az adatbázis címe: http://energy-bestpractice.eu/

Töltse le legújabb 2009-es Best Practice kiadványunkat.

Napkorona Bajnokság

Talán éppen az Önök településén található a lakosságszámhoz viszonyított legnagyobb felületű, illetve teljesítményű napkollektor és napelem. Nevezze be Önkormányzatát a Napkorona Bajnokságba, és kiderül! Sőt, akár a Napkorona díjat is megnyerhetik!

Az is lehet, hogy csak most terveznek „napos” beruházásokat. Ebben az esetben a Bajnokság résztvevőinek példáin keresztül megtudhatja, hogyan induljanak el, vagy, hogy mire kell odafigyelniük egy napenergiát hasznosító projekt kapcsán.

www.napkoronabajnoksag.hu

Klímakalauz
Első lépések a települési éghajlatvédelmi stratégiához

Van már az önkormányzatuknak klímastratégiája? Felkészültek már a klímaváltozás következményeire? Rövid, érthető és hasznos útmutató, hogyan kezdjenek hozzá a stratégia elkészítésének: tanácsainkat megfogadva pénzt takaríthat meg, megfelelően tájékoztathatja a településén élőket, úgy, hogy közben a helyi gazdaságot is élénkíti.

Klímakalauz - letölthető változat

Display - Talált pénz az Önkormányzatoknak

Vajon miért gondolta úgy több, mint 300 európai település, hogy érdemes a Display programhoz csatlakoznia? Valószínűleg azért a lehetőségért, amit a magyar önkormányzatoknak is nyújthat a program: a Display segítségével évente több millió forint megtakarítás érhető el az alacsony hatékonyságú önkormányzati épületek kiszűrésével. A Display kampány most új, magyar nyelvű weboldallal és ingyenes hozzáférhetőséggel indul Magyarországon.

A programról bővebben olvashat cikkünkben, illetve a hazai Display honlapon.

HÍREK, INFORMÁCIÓK
ISMERETEK
Cégeknek
Önkénteseknek, gyakornokoknak
Energiatippek
Önkormányzatoknak
Oktatás és képzés
Utólagos nyílászáró-szigetelés
MEGÚJULÓK
ENERGIAHATÉKONYSÁG
HAGYOMÁNYOS ENERGIAHORDOZÓK
ÉGHAJLATVÉDELEM
ENERGIAPOLITIKA



Az oldal a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült