Tudjukki - élő szerepjáték Shakespeare királydrámái alapján

Tudjukki – A Turánium Királya címmel, élő szerepjátékkal mutatjuk be az energia és a kétes üzletek világát.

Az ún. Nordic LARP-ot (Live Action RolePlaying – Élő Szerepjáték) egy svéd egyetemen kísérletezték ki. A LARP az indiánosdi, a számháború és a színház olyan keveréke, ahol a részvétel, a bevonódás mértéke sokkal magasabb, mint a hagyományos, lineáris médiumok (film, színház) esetében, mivel a folyamatos, élő jelenlétre épül. „A nem-lineáris dramaturgia inkább egy modern videojátékra hasonlít, mint színházra vagy filmre, legalábbis annyiban, hogy nincs előre meghatározva a történet végkimenetele” – mondta el ifj. Sebő Ferenc, a LARP rendezője a formátumról, amivel dolgoznak.

NEM SZÍNHÁZ – mert a történet végkimenetele nyitott, alakítható.
NEM VIDEOJÁTÉK – mert személyes részvételen alapul.
NEM VETÉLKEDŐ – mert mindenki nyer.
NEM VALÓSÁGSÓ – mert nincsenek nézői, csak résztvevői.

A Tudjukki élő szerepjáték Macbeth történetén alapul, de feltűnnek a Lear király, a III. Richárd és a Szentivánéji álom szereplői is. A legenda szerint a Macbeth drámájához fűződő számtalan kísérteties eset után a dráma főszereplőjének még a nevét sem lehet kiejteni. Ezt tiszteletben tartva a LARP során Tudjukki-ként hivatkoznak a kulcsfigurára.

Az alapkonfliktust egy új, titokzatos anyag, a Turánium felfedezése adja, mely úgy tűnik, megoldja Sqóciában az energiahiányt. A Turánium segítségével ugyanis sqót tudósok képessé váltak elektromossággá alakítani a szomorúságot, ezzel két legyet ütve egy csapásra. Vannak azonban, akik nem értenek egyet Rílkirály totális hatalmával és a Turánium erőmű építésével. Mások inkább sok kicsi erőművet akarnak, sőt egyáltalán nem használnának Turániumot.

Az élő szerepjáték a résztvevők számára érthetővé teszi, hogy a különböző érdekcsoportok hogyan tudják saját céljaik mentén befolyásolni a döntéseket, ahelyett, hogy más csoportok, vagy a tágabb közösség érdekei érvényesülnének. Az, hogy mi lesz a játék kimenetele, melyik megoldás és csoport kerül előtérbe a résztvevőktől függ.

Regisztrálni ITT lehet.

A projekt honlapja: www.tudjukki.hu

A Tudjukki ifj. Sebő Ferenc, a Társadalomkritikus LARP Íróműhely és az Energiaklub együttműködésében készült. A programot a „Countering State Capture by Strengthening Civil Discussions about the Hungarian Energy Sector” elnevezésű projekt keretében a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatja.