Energiatudatos települések - képzés Rácalmáson

Az önkormányzatok ezerféleképpen járulhatnak, és járulnak már most hozzá Magyarország fenntartható energiagazdálkodásához. Rácalmás és Mezőfalva – számos megújuló energiás és hatékonysági beruházáson túl – egy közös, kapacitásfejlesztő projekt keretében még alaposabban elmélyednek a klíma és energia témában.

A két település önkormányzati képviselői, munkatársai, köztük jegyzők, polgármesterek, pénzügyi és beruházási szakemberek vesznek részt az Energiaklub által szervezett ötnapos képzésen, január folyamán.

A képzés tematikáját alapvetően Rácalmás Város 2021-ig szóló energiastratégiájára építettük fel. A résztvevőkkel közösen legfőbb célunk, hogy a települések felkészüljenek a 2016-ban elfogadott energiastratégiában megfogalmazott feladatokra, különösen pedig a stratégiában nevesített Energiamenedzsment Ügynökség hosszabb távú működésére.

Az éghajlatváltozás, energiahasználat, az energiahatékonyságban és a megújuló energiákban rejlő lehetőségek mellett leginkább az energiamenedzsment-ügynökségek működési modelljével – így a felvállalható feladatokkal, az ahhoz szükséges erőforrásokkal, az ügynökség célcsoportjaival, partnereivel, szolgáltatási modelljeivel, kommunikációs lehetőségeivel – foglalkozunk.

Még bőven tart a képzés, de az már látható, hogy a résztvevők komolyan veszik a feladatukat.

 

Előadás.jpg

Az magyarországi alternatív energiaellátási forgatókönyvekről szóló előadás különös érdeklődést kapott. 

 

Látogatás.jpg

A rácalmási Manóvár óvoda energetikai fejlesztései az Energiaklubot is lenyűgözték. (Naná!)

 

Csapatmunka.jpg

Szerintünk a csapatmunkában való felkészülés a legjobb út a megvalósítás felé.

 

 

A képzés a "Greening regions" (HU11-0006-A1-2013) projekt keretében, az EGT Alapok és a Norvég Alapok támogatásával valósul meg.

LOgo.png

 


Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőinek!
Király Zsuzsanna [email protected]
Lohász Cecília [email protected]
Sáfián Fanni [email protected]