Friss kutatásunk szerint a magyarok szívesen vágnak bele otthonuk felújításába vagy bővítésébe

Az átfogó piackutatás  a padlástérrel és tetőtérrel rendelkező magyar háztartások felújításokkal és beépítésekkel kapcsolatos terveit vizsgálta a VELUX Magyarország Kft. megbízásából. Az eredmények szerint a magyarokat a család gyarapodása vagy az otthon élhetőbbé tétele befolyásolja a leginkább a lakótér bővítésével vagy felújításával kapcsolatos döntéseikben. A munkálatokba jellemzően saját tőkéből vágnának bele, banki hitelt pedig csak valamivel több, mint negyedük venne fel. A szakemberek iránti bizalom viszont erős, de a szükséges anyagok kiválasztásakor az árkedvezmény mellett a személyes tapasztalat is az elsődleges szempontok közé tartozik.

 A felmérésből kiderült, hogy míg a tetőtér-beépítés tervezésénél a legfőbb motiváció a család gyarapodása, illetve a gyerekek életkora, addig a felújításon gondolkodóknál a lakókörnyezet elhasználódása a fő befolyásoló tényező. A tetőtér-beépítést tervezők közül a megkérdezettek 45%-a indokolta az átalakítást azzal, hogy a gyerekek felcseperedése és a privát helyigényük növekedése miatt bővítenék a teret. A gyerekek korán kívül a számuk is meghatározó: 32%-uk bővítene azért, mert számuk növekedésével egyszerűen kinőtték az alsó szintet, és szükségessé vált a tetőtér helyiségeinek igénybe vétele is.  A család gyarapodása vagy az otthon elhasználódása a fő motiváció A generációk együttélése nemcsak a fiatalabb, hanem az idősebb korosztállyal való térmegosztásban is megjelent, igaz jóval kisebb arányban: a szülőktől való függetlenedés miatt a megkérdezettek mindössze 5%-a építené be a tetőteret, további 5% számára a bővítés igénye az idős szülők odaköltözésével válik aktuálissá. A felújítás mögötti indokként a már említett elhasználódott, elöregedett környezet jelent meg (56%), amit a nagymértékű energiapazarlás követ. A felújítási hajlandóságot az is előre mozdítja, ha a tetőtér nem világos, túlságosan felmelegszik, vagy ha hangszigetelésre szorul. Otthonteremtés elsősorban saját forrásból Bár a beruházók nagy százaléka nem rendelkezik elegendő tőkével az átalakításhoz, 63%-uk mégis inkább önerőből fedezné a tetőtér-beépítés költségeit, banki hitelt pedig csak 29%-uk venne igénybe. Állami támogatási formákat a megkérdezettek közel ötöde venne igénybe. Számukra különösen jó hír a kutatás lezárulta óta bejelentett Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), ami akár a tetőtér beépítésére is fordítható, amennyiben a tetőtérben egy új, önálló bejárattal rendelkező lakást hoznak létre. A felújítást tervezők körében még magasabb azok száma, akik saját forrásból fedeznék a felújítás költségeit (79%), banki hitelt csak 15% venne igénybe, 19% ugyanakkor pályázati forrásokat használna fel.  Erős a szakemberek iránti bizalom A megkérdezettek az építéssel kapcsolatos döntésekben leginkább szakértők véleményére hallgatnak. Mind a tetőtér-beépítők, mind a felújítók esetében hasonló tendencia figyelhető meg: a tervezőn kívül a szakemberekben, mesteremberekben is 5-ből 4 ember bízik meg. A jövőben beépítést tervezők a kivitelezéssel kapcsolatban további fontos, megbízható személyként tekintenek a generál kivitelezőre (65%). A felmérésben résztvevők fele ugyanakkor erősen támaszkodik a barátok és rokonok véleményére.  A tervezési folyamatokban a felújítók számára is nagyon fontos szempont, hogy az üzletekben élőben megnézhessék a termékeket (79%), illetve a döntésüket jelentősen befolyásolják az aktuális termékakciók is (77%). További fontos szempont a házhozszállítás lehetősége, illetve a korábbi tapasztalatok az építőanyaggal vagy magával az üzlettel kapcsolatban. A beszerzésben szintén hangsúlyos a szakemberek véleménye, a felújítók 82%-a inkább az általuk ajánlott termékeket vásárolja meg. A magyarok nem húzzák az időt A felmérésből kiderül az is, hogy ha már megvan az elhatározás a beépítésről, vagy a felújításról, a döntés hamar megszületik. A kihasználatlan helyiség beépítésével kapcsolatos döntés átlagosan 11 hónap alatt, a felújításról szóló elhatározás 7 hónap alatt érik meg. A beépítési munkálatokra csaknem 8 hónappal számolnak a beépítők, ezzel szemben a felújításnál mindössze 3 hónapra becsülik a felújítás befejezését.  


A kutatást a VELUX Magyarország Kft. megbízásából végeztük. A kutatás módszertana két részből állt, 2015 júliusában fókuszcsoportos beszélgetéssel, 2015 szeptembere és decembere között pedig 8092 telefonos interjú keretében vizsgáltuk, a beépíthető padlástérrel és tetőtérrel rendelkező háztartások arányát valamint azok beépítési és felújítási szokásait.  


 

  Kisfilmünk a magyarok korszerűsítési szokásairól (2014):