Harc a Mecsekért

„Nagyon jól tudja az Uránváros
Hogy rövid az élet s a határidő záros” (Cseh Tamás)

2005 óta újraindult az uránbányászati kedv Pécsett. Bár 1957 és 1997 között működött a város mellett uránbánya, a bezárással és a kultivációs munkálatok megkezdésével azt hihették a helyiek, véget ért a történelem e szakasza. Az elmúlt két évben azonban nem hogy elmúlt volna, inkább csak jobban belendült az uránbánya nyitás folyamata.

Forrás: pecsma.hu

 

Bár már 2005-ben megjelent egy rejtélyes ausztrál cég, a Wildhorse, az ő terveiket hamar meghiúsították a helyi civilek. Először a hagyományos mélyművelésű uránbánya nyitás mellett ugyanis uránérc kidolgozást és a szén elgázosítását is tervezték, de ettől sikerült lebeszélni őket a tiltakozások hatására. Bár környezetvédelmi hatástanulmány készítettek, amit be is adtak a hatóságnál és együttműködési megállapodást is aláírtak a Mecsekérc Zrt-vel és a Mecsek-Öko Zrt-vel, 2014-ben mégis visszatáncolt a Wildhorse az üzlettől. De nem kellett sokáig várni, hogy újra induljon az uránbányászati kedv, a cég jogutódjaként a Magyar Urán Resources Kft. 2016 óta próbálkozik az engedélyek megszerzésével a bányanyitáshoz.

Bár az Energiaklub már korábban is figyelemmel követte a Wildhorse tevékenységét, a jogutódlást követően már ügyfélként vesz részt az engedélyeztetési eljárásban. Nem hiába. A Magyar Urán Resources Kft. ugyanis a józanésszel szemben egy olyan területet választott uránbányászati tevékenységük megkezdéséhez a Mecsek szívében, ami Natura2000-es védettség alatt áll. De nem csak a területválasztás problémás, maga az eljárási rend betartása is gondot okoz a cégnek, hiszen folyamatos hiánypótlásokra kényszerülnek. Első körben 2017 októberében indult környezetvédelmi engedélyeztetési eljárás a cég kérésére, ahol a környezeti hatástanulmány volt hiányos. 2018 májusában el is utasította engedélykérésüket a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala, így az ügyük másodfokon a Pest Megyei Kormányhivatalhoz került. Mivel egyik hivatal sem adhatott engedélyt uránbánya nyitásra természetvédelmi területen, megsemmisítésre került a határozat és új eljárás megkezdésére kötelezték a Magyar Urán Resources-t. Most tehát ismét tart a környezetvédelmi engedélyezési eljárás, rejtély, mi okból.

Forrás: dka.oszk.hu

Az uránbányászat szennyező. Nem is kicsit. Nem állna meg a környezeti szennyezésnél a bányanyitás, a Natura2000-es területen nem csak a talajt, a vizet és a levegőt is szennyezné. Védett és fokozottan védett állatok kerülnének veszélybe, , hiszen több tucatnyi olyan faj él a Mecsekben, ami a Kárpát-medencében sehol máshol nem honos. De számos korábbi tanulmány bizonyítja, hogy nem csak a természetre, az emberre is káros hatással jár az uránfejtés. Az ilyenkor keletkező por radioaktivitást hordozhat, az uránfeldolgozás alatt pedig radon gáz kerülhet a levegőbe. Az uránbányászok körében így megnövekszik a különféle daganatos betegségek kialakulásának kockázata.

Az Energiaklub tavaly májusban ezért úgy döntött utánajár, hogy a helyiek mennyire vannak tisztában az uránbánya nyitás veszélyeivel és mennyire tájékozottak a bányanyitás kapcsán. Ahogy a közvélemény kutatás mutatta, a Pécsi és környéki lakosság megosztott a beruházással kapcsolatban. 10-ből csak 4-en támogatnák, hogy újraüzemeljen az uránbánya, félnek az ivóvíz és levegőszennyezéstől és elutasítják a tervezett természetrombolást. A pécsiek a kutatás szerint attól is tartanak, hogy ingatlanuk elértéktelenedik. Uránbányát nyitni ezek szerint sem a természetnek, sem a helyieknek nem éri meg. De akkor miért nem adja fel a Magyar Urán Resources?

2018. november végén úgy tűnt, végre választ kaphatunk kérdéseinkre. A cégnek ugyanis az eljárás keretein belül kötelessége volt nyilvános lakossági fórumot tartani a témában. A fórum Kővágószőlősön lett volna megtartva december elején. Úgy döntöttünk, hogy nagyobb erőket fordítunk a fórumra, hiszen évek óta itt lett volna lehetőségünk szembesíteni a céget. Elindítottuk online petíciónkat a Mecseki pusztítás megállítására. A petícióhoz számos magyar-és külföldi civil szervezet is csatlakozott, köztük a Greenpeace Magyarország, az MTVSZ vagy Zöfi is. Ahogy idáig több mint 2000 magánember is. A petíció bejelentése után Pécs is felbolydult. A városban és néhány településen uránbányát ellenző matricák jelentek meg, egyértelművé téve, hogy a helyiek nem támogatják uránbánya nyitását.. Ezúttal azonban sem az Energiaklub, sem a helyiek nem kaptak lehetőséget arra, hogy feltegyék a beruházással kapcsolatos kérdéseiket, mert két nappal a meghirdetett dátum előtt lemondták a közmeghallgatást. Azóta pedig semmi hír, mikor pótolja a cég jogszabályi kötelezettségét, tervezik-e egyáltalán pótolni, vagy elég volt egy online petíció és néhány matrica, hogy elálljanak terveiktől?

Forrás: hellovidek.hu

Tartunk tőle, hogy ez nem így van. Csatát nyertünk akkor, de a háború még tart. A cég most az eljárás szüneteltetését kéri. Az indoklás szerint a kért hiánypótlásra szánt idő nem elég nekik, több időre van szükségük. Az Energiaklub ügyfélként hozzájárulhatott volna a hosszabbításhoz.

Mi azonban nem járultunk hozzá.

Így most két kérdés marad, vagy az utolsó pillanatban benyújtja a hiánypótlást a Magyar Urán Resources (amire ezek szerint nem volt kapacitásuk) vagy a hivatal visszautasítja kérelmüket. Ez utóbbi esetben várható, hogy a cég nem hagyja annyiban a döntést és jogorvoslati jogával majd él majd, ahogy korábban is tette. Ha így döntenek, megismétlődik majd, hogy másodfokon a Pest Megyei Kormányhivatalhoz kerül az eljárás. Ez a csata tehát úgy tűnhet, nyerésre áll, de a háború vége még messze van. A cég engedélyezési kérelmében hangsúlyozottan a Paks II projekt miatt kér működési engedélyt. Egy olyan projekt miatt, aminek erősen kétséges a megvalósulása. Mégis folytatják az értelmetlen küzdelmet. Velük szemben viszont az Energiaklub is tovább harcol, hogy ne épülhessen meg a Mecseket és a pécsiek életét veszélyeztető uránbánya.