Ma még kihívás a zöld közbeszerzés (de mi segítünk, hogy ne legyen az)

Európai adatok szerint, míg Svédországban a közszféra beszerzéseinél közel 80%-ban alkalmaznak a környezetvédelmi szempontokat, addig Magyarországon a 20%-ot sem éri el a zöld szempontokat is érvényesítő eljárások aránya. Pedig számos előnnyel járhat, ha az önkormányzatok, állami intézmények hosszú távra tervezve hozzák meg beruházási döntéseiket. Az Energiaklub segít jó döntést hozni a beszerzések terén. 

Lassan félidejéhez közeledik a Közbeszerzés zöldebben projektünk (a Green Public Procurement in Action EU-s projekt hazai megvalósítása), de még bőven van alkalom csatlakozni a zöld közbeszerzésről szóló képzéssorozathoz.

Legutóbbi, május 5-ei, a Greendependent Intézettel közösen tartott képzésünkön a zöld közbeszerzés jogi keretei mellett az itthon még kevéssé elterjedt energiahatékonyság alapú (EPC) szerződésekről és az épületenergetikában várható változásokról hallgathattak előadásokat a résztvevők. A hozzászólásokból kiderült az is, hogy noha sokan fontosnak tartják a környezetvédelmi, hosszú távú gazdasági szempontokat a beszerzések során, a jogszabályok és a bevett beszerzési gyakorlat miatt nem mindig könnyű érvényesíteni azokat. Egy-egy elkötelezett, felelős munkatárs azonban, ha csodákra nem is, de komoly előrelépésekre mindenképpen képes lehet.  

Ha szeretne többet megtudni a zöld közbeszerzésről, csatlakozzon a Közbeszerzés zöldebben projekthez! Hogyan?

Jelentkezzen ingyenes képzéseinkre, vagy konzultáljon velünk, ha kérdése van!

A projekt keretében az önkormányzati beszerzésben érintett munkatársak számára ingyenes képzési és konzultációs lehetőséget biztosítanak a projekt partnerei, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ valamint Baumgartner Ida közbeszerzési szakértő, a HAB-749 Mérnöki Tanácsadó Kft. képviseletében. A képzéseket igény szerint, előre egyeztetett időpontban és helyszínen tartjuk, akár házhoz is visszük.

Segítünk a zöld beszerzés bonyolításában!

A projekt keretében önkormányzatok számára ingyenesen adunk beruházásra szabott tanácsot arról, hogyan építhetők be a zöld szempontok a (köz)beszerzési folyamatokba. Igény esetén a közbeszerzési eljárás lefolytatását, kisebb értékű beszerzések esetén a kiválasztási folyamat koordinálását is vállaljuk.

Büszke az önkormányzat eredményeire? Segítünk megmutatni másoknak itthon és Európában!

Gyűjtjük és közzétesszük a beruházási jó példákat. A jó példák gyűjteményében megjelenő projektek részt vesznek a hazai és európai zöld beszerzések versenyén, a legjobbakat pedig díjazzuk.

LÉPJEN KAPCSOLATBA VELÜNK!

Betöltés...

 

 


Ha véleményed vagy kérdésed van, írj a bejegyzés szerzőjének!
Király Zsuzsanna [email protected]