Magyar siker Rómában

Két magyar település is a nyertesek között volt a Napkorona és Biomassza Bajnokság Rómában megtartott nemzetközi díjátadóján. Idén Bóly mellett a Békés megyei Szarvas is bizonyított: a megújuló erőforrások felhasználásban Európa legjobbjai között vannak.

Hét európai országból gyűltek össze a polgármesterek a múlt héten Rómában, a Pantheon szomszédságában található Palazzo Bologna épületében, hogy átvegyék megérdemelt díjaikat. A RES Champions League (Megújuló Erőforrások Bajnoki Ligája) nemzetközi versenyében nem csak a számok a mérvadók, azaz hány m2 napkollektor, vagy hány kW napelem található az adott településen, hanem például a polgármester, vagy a városvezetés elkötelezettsége a megújuló energiaforrások hasznosítása iránt is nagy súllyal esik latba. A zsűri így figyelembe vette többek között azt is, végeznek-e szemléletformálást, van-e településnek energiastratégia, illetve hogy milyen a közintézményeik energiafelhasználása.

A magyar települések közül a teljes mezőnyben Bóly második, Szarvas a kistelepülések kategóriában harmadik helyezést ért el. Bóly méltán megérdemelt helyezését a  szemléletformálásnak szánt komoly szerep mellett az is bizonyítja, hogy a településen 4 fős energetikai szakemberekből álló team dolgozik, a napelemeket és napkollektor mellett sikerrel használják a geotermikus energiát, illetve a biomasszát is. Bólyon az összes közintézményt megújulókkal fűtik, az iskolákban LED világítás található, de további ambiciózus terveik is vannak.

Szarvas a helyezését nem csak a helyi napenergia hasznosításban tett lépéseknek, vagy a rekord nagyságú közintézményi napelem felhasználásnak köszöntette, hanem az ország jelenleg legnagyobb és legmodernebb biogáz üzemének, illetve a már több évtizedes sikeres geotermikus energia felhasználásnak is.

A tavalyi évben az 5000 lakos alatti kategóriában Nagypáli vehette át a 2. díjat, 2010-ben Dunkerque-ben pedig Orosháza lett a második saját kategóriájában. Idén először 2 magyar település is bekerült a díjazottak közé. A harmadik éve zajló versenyhez jövőre további 5 ország csatlakozik majd, Németország, Bulgária, Franciaország, Olaszország, Lengyelország, Csehország és Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Románia, Skócia és Szlovénia is alkalmat kap a megmérettetésre.

A verseny eddig a RES Champions League projekt (Intelligent Energy Europe) keretében került megrendezésre, ez évtől újabb 3 évig a " Towards 100% RES rural communities" (szintén IEE) projekt keretében, a francia CLER vezetésével zajlik majd. A RES Champions League magyar fordulójának, a Napkorona és Biomassza Bajnokságnak a  szervezője az Energiaklub Módszertani Központ.

 

Fotók:

  1. Hárs József, Bóly polgármestere (jobbról az első)
  2. A „kistelepülések” kategória győztesei, Tacherting (Németország), Le mene (Franciaország) és Szarvas polgármestere (Babák Mihály, jobbról a második), illetve Csanaky Lilla (jobbról a harmadik) az Energiaklub projektvezetője
  3. A bajnok települések polgármesterei a római Pantheon előtt.